|
| Beküldte : |
eleven | | Dátum : |
2004 december 07 kedd - 17:15:12 |
| | Cég neve : |
Balatonkenese Nagyközségért Alapítvány | | Cím : |
Balatonkenese Béri Balogh Ádám tér 1. | | tevékenység : |
Kiemelten közhasznú alapítvány | | Rövid áttekintés : |
A Balatonkenese Nagyközségért Közalapítvány Kuratóriuma november 10-én ülést tartott, ahol a kuratóriumi tagok megerősítették szándékukat, hogy az Alapítvány idei és jövő évi bevételeit játszótereink felújítására fordítják. A hagyományossá vált alapítványi bál bevételét is e célra használják fel a jövő évben.
Az alapítvány a rendszerváltás óta működik. Több mint tízéves munka után 4 kuratóriumi tag átadta a stafétabotot. Így megváltozott névsorral, de ugyanolyan szívvel folytatjuk munkánkat, ahogyan ezt eddig is tettük. Sztrányai György elnök, bár lemondott elnöki tisztjéről, velünk maradt, hogy tapasztalatával tovább segíthesse munkánkat.
A közalapítvány fontos feladatának tekinti a civilszervezetek, illetve az arra rászorulók segítését. A közalapítvány kuratóriumának tagjai munkájukat minden ellenszolgáltatás nélkül végzik a köz javára.
A korban, amelyben élünk, sokszor érezhetjük túl kicsiny pontnak magunkat, és gondolhatjuk, hogy nincs hatásunk a dolgok menetére. Ha valami nem tetszik környezetünkben, mindig felelőst keresünk, és soha nem gondolkodunk el, vajon mit teszünk mi magunk környezetünk szebbé, jobbá tételéért. A legnagyobb „szakértők" mindig a partvonalról kiabálnak. Amennyiben változtatni szeretnénk a körülöttünk lévő dolgokon, úgy képességeinkhez, körülményeinkhez igazodva mindig magunkból kell a változást elindítani.
Máté evangéliuma is figyelmeztet minket: „Nem teremhet jó fa rossz gyümölcsöt romlott, fa sem teremhet jó gyümölcsöt. "
Jelen esetben a fa, amelyet szeretnénk, ha virágba borulna, Balatonkenese és Balatonakarattya. A fa törzse, ágai, pedig mi vagyunk. Azok a családok, fiatalok, öregek, akik itt élünk ezen a helyen. Tőlünk függ a mi fánk milyen gyümölcsöt terem. Hiába lesegetjük a szomszédok sokkal zöldebb, dúsabban termő gyümölcsfáit. Nekünk itt ez adatott, és ezt kell zöldellésre bírni. Mint ahogyan senkinek sem mindegy, hogyan néz ki a nappali szobája, ahová a vendéget bevezeti, így nekünk itt élőknek se legyen mindegy, hogyan néznek ki parkjaink, köztereink. Hiszen az ideérkezők a mi közös vendégeink. Fogadjuk őket ápolt, rendezett külsővel, lehetőségeinkhez mérve.
Ezért fogjunk össze, és mindenki, aki szeretné, hogy zöldelljen a fánk, adja az alapítványnak a személyi jövedelemadója 1%-át. Ez nem kerül semmibe, de szemmel látható eredménye lesz, hiszen minden fillérje a játszóterek felújítására lesz elköltve. Ezt a célt tűztük ki magunk elé, hogy a kisgyermekes anyukák nagymamák és unokák kulturált körülmények között találkozhassanak. Ez sok családot érint, tehát jó célra vesszük ki a pénzünket a nagy közös kalapból, és adjuk oda saját maguknak.
Az alapítvány természetesen ezen felül a lakosoktól szeretne még több támogatást kapni. Ha valaki kész kiszorítani számunkra egy kis pénzt a családi kasszából, akkor tegye meg. Írja rá az adományára: „Játszótereinkre".
Kérem Önöket, így kis lépésben induljunk el együtt, hogy aztán együtt élvezhessük az első gyümölcsöket. Minden kertész tudja, nincs szebb látvány egy gyönyörű nagy termésbe boruló gyümölcsfánál. Támogassuk adóink 1 %-ával saját magunkat!
Kéri Tünde, az alapítvány újonnan megválasztott elnöke |
|
|
|